Petesejtdonoros lombik (beszélgetős fórum)
Az IR sosem jó.
Neked is végig kell járnod az utadat.
Én sem akartam donorosat, ragaszkodtam a stimulációkhoz. De mivel hiába küzdöttünk nem volt petesejtem és elértem a 40 éves kort beláttam felesleges próbálkozni, lépni kell.
Már teljesen elfogadtam hogy donorral lesz babó, nem is érdekel az csak egy sejt, bennem nődögél.
Majd ha te is úgy érzed eleget próbálkoztál akkor elfogadad.
Drukkolok hogy ne kelljen donor hanem most sikerüljön!
Köszi.
Jó hogy írtál, megnyugtató hogy másnak is van ilyen.
Hematómát nem mondott a doki, csak hogy pihenjek.
Akkor folytatom a Magnéziumot.
Már egészen belejöttem a fekvésbe, nem is unatkozom:)
Jó reggelt!
Igen az egy nagyon jó gondolat :-)
Nekem akkoriban azt mondták, hogy tisztulás volt. És az jó jel, hogy csak egyszer volt. Pont mint nálam.
Két lánykám van! 22 és 19 évesek. De az előző házasságomból.
A mostani páromnak nincs gyermeke. Pedig ő nagyon jó apuci lenne, az exem egy rossz apa.
Most Clostylbegitet szedek inszem előtt állunk, és még mindig vérzek, vagy pecsételek vagy a fene sem tudja. Két napja el kellett volna múlnia.
Holnap kéne mennem ultrahangra. Az IR eredményem is rossz lett. Megyek azzal is endokrinologushoz. Az IR a petesejtdonoros beültinél sem jó igaz?
Én nem bírom a stimut úgy látszik. Mindig vérzés problémám van.
Néha azt gondolom, hogy rögtön a donort kéne választani. De a párom nem akarja rögtön, és azt mondja, hogy ő sosem fogja megmondani a családjának, ha így lesz babánk. Az én családom támogatja. Sőt a szüleim azt mondják, hogy azonnal ezt kéne csinálnunk.
De én magam sem érzem még a szívemben, hogy ezt akarom.
Miért tépelődök ennyit?
Szia!
Csak egyszer vérzett, de folyt a piros.
Már tegnap elállt és azóta nincs semmi szerencsére.
De jó hogy neked már van egy lánykád.
Egész nap csak fekszem. OK szép dolgokra fogok gondolni, mondjuk hogyan helyezzek el a szobába 2 db kiságyat:)
Szia! Csak egy vérzés volt vagy sokáig véreztél, vagy még mindig?
Csak azért kérdezem, mert a nagyobbik lánykámmal én is véreztem az elején egyszer. Mintha megjött volna. Együtt voltunk a párommal és akkor kezdtem el vérezni. De nem lett semmi baj, de én is nagyon megilyedtem. De már 22 éves:-)
Úgyhogy pihizzél sokat! És gondolj szép dolgokra! Drukkolok nagyon neked!!!!
Köszi a megnyugtatást és a drukkot.
Igencsak szükségem van rá.
Nekem is No-spat javasolt a doki meg szedem a magnerotot. Melyik jobb a Magnerot vagy a Magne B6? Szedem is őket és egész nap fekszem csak wcre kelek fel.
Te mennyit szedtél?
És megmaradt a babó?
hát nem tudom,profinak tűnnek,csak ez azért nem tetszik annyira...
van még a repro genesis szintén Brno-ban,az is jónak tűnik,arról esetleg van valami infód?
A 60-as, 61-es hozzászólásban írtam, hogy mi a brünni Reprofit, illetve a zlin-i klinikával leveleztünk és végül milyen szempontok alapján döntöttünk Zlin mellett. Egyébként tényleg van egy hetirend, ahogy írtad: csütörtökön leszívás, megtermékenyítés, pénteken fertility report-ot küldenek, következő kedd a konzultáció az embriológussal, nőgyógyásszal + beültetés. A FET időpontja az nem kötött, nálam pl. hétfői nap volt.
Költségek: 4500 EU alap költség, + 200 EU embryoscope, + 500 EU FET, + 120 EU embryoglue, ennyi - sok volt.
hát,az biztos,hogy nem jó,de itt a lombikos fórumban volt valaki,aki a terhessége elejét végig vérezte,és végül nem lett semmi baj.
nem mész el egy uh-ra?
nagyon örülök,hogy megírtad ezt,megkérdezhetem,hogy melyik klinika jött még szóba,és végül miért nem azok lettek?
mg,hogy mennyi pénzt fizettetek tokkal-vonóval embrió felügyelettel,fagyasztásokkal,mindennel?
ahogy olvasom a külföldi fórumokat,azt kifogásolják a zlini klinikánál,hogy csak egy héten egyszer,csütörtökön van leszívás,és ha nem úgy érnek a petesejtek a donornál,akkor elveszhet sok sejt,mert éretlen lesz.
ez nem volt gond?
37 èves.
Ez lesz az első lombikom.
Gratulálok a babához! Tényleg nemsokára találkoztok.
Köszi hogy megosztottad velünk, kellenek a jó hírek!
Nagyobb mennyiség volt, vagyis hát folyt a piros.
Igen hüvelybe megy az Utrogestan, de így meg lehet sérteni ott benn?
Mi elégedettek voltunk mind a klinikával, mind a koordinátorunkkal, tényleg nagyon drukkoltak nekünk, tartjuk most is a kapcsolatot (el is várják). A kommunikáció nyelve nálunk szóban és írásban is az angol volt.
Összességében jó visszaemlékezni a tavaly csehországi kirándulásainkra, útközben mindig megnéztünk ezt-azt, jól éreztük magunkat. Most meg már csak a kis végeredményre kell várnunk 1-2-3 hetet.
Szerintem nagyon jó, hogy létezik ez a megoldás náluk legálisan, nekünk már nem lett volna másképp esélyünk. Így viszont most itt ülhetek nagy hassal várakozón...
A fagyasztott embrió transzfert augusztus végére terveztük, közben megcsináltattam még itthon a trombofilia panelt és egy immunológia panelt is, bár sejtettem, hogy nem ezekkel állhat összefüggésben a vetélés, mert van már 2 nagy gyerekem.
Augusztus 24-én kirándultunk vissza Zlinbe (ekkor már csak a beültetésre kellett visszamenni, miután e-mailben elküldtem az itthon mért méhnyálkahártya vastagságot). Az embriócska szépen felébredt, ekkor kértük még pluszként az embryoglue használatát, ami elvileg növeli a megtapadás esélyeit. Így is lett, a teszt megint pozitív lett és bár a 7. héten volt egy kis barnázás - ami ágynyugalomra és Rutascorbinra elmúlt, azóta minden rendben. A terhesség alapvetően szövödménymentes, részmunkaidőben a 35. hétig dolgoztam, most meg már csak a napokat számolom visszafele:)
- szinte azonnal kezdhettünk, áprilisban volt a beültetés
- szívesebben mentünk kisebb klinikára, a távolság nagyjából azonos volt, mintha Brünnbe mentünk volna, csak Zlin nem autópálya mellett fekszik
- volt valami különbség a fagyasztott embriók további felhasználása/ára tekintetében - végül nekünk fagyasztott embrióból sikerült, így ez is jó döntésnek bizonyult.
A klinika bekérte a szokásos leleteket, ezeket a korábbi itthoni lombikból tudtam odaadni, még nem járt le a "szavatosságuk", elfogadták mindet.
Miután megállapodtunk a beavatkozás hónapjában, napra pontos protokollt kaptam a gyógyszerezésemről. Itthon megkérdeztem a nőgyógyászom, hogy vállalja-e a beavatkozáshoz szükséges monitorozásom, illetve a gyógyszerek felírását - ez is rendben ment. Volt még egy endokrinológusom is itthon, aki be volt avatva, s ennek megfelelő vizsgálatokat kért, gyógyszerekre nem volt szükségem.
A klinika plusz szolgáltatásokat is ajánlott, így elsőkörben mi kértük az embryoscope-ot, ami tulajdonképpen folyamatosan monitorozza az embriók állapotát, osztódását és csak a legjobbakat válogatja ki a végére.
Áprilisban végül 12 petesejtet szívtak le a donortól, 11 megtermékenyült,de végül beültetésre - talán az embryoscope szűrés miatt - 3 db maradt.
Ekkor 2-t kértünk vissza, 1 maradt fagyasztásra. A teszt pozitív volt két hét múlva, de a 6. héten spontán vetélés indult, aminek művi befejezés lett a vége.
Sziasztok!
Én is (mi is) jártunk Csehországban, szerdán töltöm be a 36. hetet, kislányt várunk. Leírom a tapasztalataimat, hátha segítséget jelent nektek.
Mi tavaly januárban vettük fel a kapcsolatot a brünni Reprofittal, ahol már akkor is júniusra adtak időpontot donorpetesejtes lombikra. Emellett elkezdtünk még levelezni a zlini klinikával is szintén január végén, s végül 3 szempont miatt döntöttünk Zlin mellett:
Sziasztok!
Tegnap éjjel élénkpiros vér folyt belőlem.
Irány a kórház. Szerencsére méhszáj zárt, a két petezsák a helyén. Pihenjek.
Nem tudta a doki megmondani mitől lehetett.
Úgyhogy most csak fekszem.
Nektek volt már ilyen?
Szia!
Nekem benne volt a protokollban, ott volt a táblázatban amit küldtek a Prednisolon és az Aspirin protect is. Napi egy szemek és azóta is szedem. Azt mondta az orvos hogy a 12. hétig szedni kell.
Úgy látszik ott is van eltérés az orvosok és protokolljaik között.
Mennyi idős vagy?
Nagyon drukkolok nektek!
Október 27-èn voltunk konzultàción.mondtàk hogy decemberben karácsonykor leàllnak 2 hètre...àprilis.
Ès tènyleg!
Februàr vègén megkaptam a protokollt áprilisi időponttal...
én a zlini klinikával szemezek,4500 euro a csomag,minden benne van,és az embrió ellenőrzés 200 euro
hallottatk már róla? vagy mit gondoltok? ti ragaszkodtok a reprofithoz?
Sziasztok!
Mi is Brnoba kèszülünk a Reprofitba.14-èn leszívàs, 19-èn beültetès.Màr nagyon izgulok! Pènteken voltam UH-n, szèpen hízik a nyàlkahàrtyàm a dokinèni szerint.
Hètfőn írok majd a klinikànak, mert èn is most vettem èszre az àremelèst.( màrcius16-tól 4900)
Köszönöm, szuper ez a fórum lulluly!
Aspirin protectet, Prednisolont mire szedtèk? Az èn protokolomban nincs ilyen....