Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetős fórum)
Szép napot Nektek!
Én nem veszek semmiből befőzésre, már nem fér el.
Nem fogy. Én a paradicsomot szeretem úgy, mint Hansi az epret. Lének is imádom, 1 litert is meg tudok belőle inni.
Tyűűűű, megnéztem a honlapját, nagyon szimpatikusnak néz ki.
Én is a barackra várok, az út tényleg szar, de lassan kell menni, nem százzal.
nagyon elégedett vagyok a töki kínálattal.
a cukorborsóért külön hálás vagyok, köszi.
Mostanában nem voltam. Sajnálom az autót azon az úton. Pedig nagyon sok mindennel bővítették a kínálatot, nagyon be tudok vásárolni.
Majd ha sárgabarack szezon lesz, akkor rászánom magam. Tavaly szedtük a fákról, a férjem szereti.
Legutóbb kipróbáltuk Pátyon a Cukorborsó éttermet is, ahol nagyon finomakat ettünk.
Gyerekeknek készítettem sokat.
Én nem hígra szoktam készíteni. Laza, krémes az állaga, ami folyik azt nem szeretem. Rá a tojáshab, citromhéját szoktam a habra reszelni és karamellel meglocsolom finoman. Látványra is szép, és ízre is finom.
Persze nekem, más meg másképpen szereti. A kaján sosem vitatkoznék senkivel, hogy kié a finomabb? Mindenkinek a saját szájíze szerinti a jó.
az utolsó nyaralásunk emléke elevenen él az elmémben.
Banki kölcsönt kellett felvennem, hogy utólag helyrejöjjek.
Ok, a fehérje habot mind neked adom...
Majd elrágódsz rajta...
Hahaha, az előző találkozásunk óta, félsz Te tőlem, mint a patás ördögtől. Itt nagy a szád csak.
Engem nem hozol zavarba a 10 gombóc fagyival, mellényzsebből kipengetem. 👅
nem baj, nem én fizetem...-DD
kíváncsi vagyok mikor kapom meg az 5 liter madártejemet?
E. ígérgetésből világbajnok...-))
menjünk el úszni, s vehetsz nekem egy 10 gombócos fagyit.
a kellemest a hasznossal...-DD
szerintem én a budaörsi bolhán sem jártam még.
a töki ződdségesnél vásárolok, nagyon elégedett vagyok vele.
oda jár Bulikázós is.
Ő biztosan többet ért hozzá mint én.
Most Te, tele vagy eperrel, mint a déli busz, bónusz, szereted is.
A marokkói dinnye is van ám olyan finom, mint a magyar, vagy a török, a török gránátalmát szeretem.
Magyar dinnyét a budaörsi bolhán szoktam venni, furgonból árulja egy idősebb úr, tőle én még rosszat nem kaptam.
Egészségedre!
Én dinnyéből tudnék nagyon sokat enni.
Holnap veszek is, van a csarnokunkban marokkói dinnye, az mindent visz. Eperből 5-6 szem elég legtöbbször, málnából nagyobb a kapacitásom.
Na, sikerült ma is beepreznem a teraszon.
Tele van a bélésem.
Biztos? Sokkal fiatalabbnak nézel ki, ne szédíts már!
Apropó, csak mellékesen jegyzem meg, azt legalább tudom, hogy arab számokat használunk,de a virgács válság idején az okos jogásznőnek szegezték a kérdést, mit szól,hogy be akarják vezetni az arab számokat, azt mondta felháborítónak tartja, és nem ő volt az egyedüli. Gáz.
Butaság, én korban a papád lehetnék...
belém mostanában csak hálni jár a lélek...-DD
Bocsánat, csak Enissának utaltam egy régi mondatára.
A szöveg is csak neki szólt, meg a kérdésem is.
Sorry, de nem téged, vagy mást kérdeztem.
Enissa a kérdezett.
Bár nem engem kérdeztél, csak beleszólok. Én ismerek olyat, aki akkor született.
Miért szerencsés flótás, aki 66 éves?
a római számok nem okoznak gondot.
akinek ez a születési éve az szerintem szerencsés flótás, ismersz valakit?
MCMLVIII
a héttel jóval okosabb vagy nálam..
nagyon ügyes kislány vagy...
azok az átkos "seventeen years of age"...
oskola helyett moziba jártam, most itt az eredménye...
Hansi lüke fiú!!
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)